Keresés a Bibliában

Jójákín uralkodása – Az első fogságba vitel

8Tizennyolc éves volt Jójákín, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Nehustá volt, Elnátán leánya Jeruzsálemből. 9Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan apja tette. 10Abban az időben vonultak fel Nebukadneccarnak, Babilónia királyának a szolgái Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vették a várost. 11Nebukadneccar, Babilónia királya is megérkezett a város alá, amelyet szolgái ostromoltak. 12Ekkor Jójákín, Júda királya kiment Babilónia királyához anyjával, udvari embereivel, parancsnokaival és főembereivel együtt. Babilónia királya uralkodásának nyolcadik esztendejében elfogatta őt. 13Elvitette onnan az ÚR házának minden kincsét meg a királyi palota kincseit, és leszedetett minden aranytárgyat, amelyet Salamon, Izráel királya készíttetett az ÚR templomában. Így jelentette ezt ki az ÚR. 14Fogságba vitte a jeruzsálemieket: minden parancsnokot és a haderő minden vitézét, tízezer foglyot, a mesterembereket és a várépítőket is mind. Nem maradt más otthon, csak az ország nincstelen népe. 15Fogságba vitte Jójákínt Babilóniába. A király anyját meg a király feleségeit, főembereit és az ország előkelőit is fogságba vitte Jeruzsálemből Babilóniába. 16Minden tehetős embert, összesen hétezret, meg ezer mesterembert és várépítőt, és minden vitéz harcost fogságba hurcolt Babilónia királya Babilóniába. 17Babilónia királya azután Mattanját, Jójákín nagybátyját tette meg helyette királynak, és a nevét Cidkijjára változtatta.

KNB SZIT STL BD RUF KG